A fitymaszűkület fajtái – Amiket általában tudni érdemes

858
HOZZÁSZÓLÁS:

A fityma a férfi nemi szerv, a hímvessző végén található, makkor fedő bőrréteg. Szerepe van a szexuális közösülésben (a pénisz hüvelyen belüli mozgását segíti), és a nagyon érzékeny makki-rész védelmében.

A fitymaszűkület (‘phimosis’) egyszerűen megfogalmazva az a férfi nemi betegség, amikor a fityma nyílása olyan szűk, hogy az részben, vagy egyáltalán nem húzható hátra. Ez komoly gondot jelenthet a nemi élet szempontjából, olykor ellehetetlenítve a fájdalommentes közösülést, de nehezíti a makk tisztítását is, idővel akár gyulladásokat is okozhat. 

Az alapján, hogy mikor keletkezett, beszélhetünk velünk született (elsődleges) illetve szerzett (másodlagos) fitymaszűkületről, továbbá különbséget kell tennünk a betegség abszolút és relatív fejtája között. 

Velünk született phimosis

Akkor beszélhetünk róla, ha a fityma sosem volt hátrahúzható a makkról. A fityma ugyanis normál esetben 1 éves kor alatt jellemzően le van tapadva, és csak fokozatosan húzható hátra, ezt rendszeres tisztítása segíti.
Jellemzően, 3 éves kor felett a gyerekek 5-10%-ánál tapasztalható.

Szerzett phimosis

Ismeretlen eredetű bőrbetegség okozza, iskoláskortól kezdve. A korábban könnyen hátrahúzható fityma hegesedő szűkületéről beszélhetünk. A műtéti beavatkozás (a fityma eltávolítása) akár gyermek, akár felnőtt korban itt elkerülhetetlen.
A rosszul kezelt (gyermekkori) cukorbetegség nehezítheti a sebgyógyulást, hajlamosító tényezőnek tekinthető.

A betegség relatív és abszolút formája

Relatív fitymaszűkület jellemzően serdülő vagy ifjúkorban alakul ki, a merev péniszen (erekció idején) a bőrréteg nagyon nehezen húzható hátra, vagy megragadhat a makk mögött. – Kellemetlenségeket, fájdalmakat okozva.
Az abszolút forma, ahogy a nevéből is következtethető, a hímvessző bármely állapotában érzékelhető.

A phimosis kezelése gyermekkorban (5 -6 éves korig) jobban kivitelezhetőbb ecsetelőkkel, kenőcsökkel. Egyéb és súlyosabb esetekben az orvosi kezelés, akár a műtéti beavatkozás elkerülhetetlenné válhat.

858
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]